Futó felület

Azt hitted, van garancia az új gumidra?

2016. december 25. - Kulani

garanc003.jpgMég az ünnepek előtt a Vörösmarty téri vásáron történt, hogy mellettünk egy érdeklődő egy karácsonyi dísztárgyat nézegetett: tudjátok, azt a kis folyadékkal töltött üveg félgömböt, amiben rénszarvas húz egy szánt a Télapóval, és ha megrázzuk, felkeverdik benne valami por, és hóesést imitálva ülepszik le újra a félgömb aljára. Szóval az utcai árustól megkérdezte az érdeklődő, hogy van-e rá garancia. Amivel sikerült is zavarba hoznia az eladót. Amiről nekem eszembe jutott, hogy kéne írnom egy posztot az én zavaromról, amikor az ügyfeleim engem kérdeznek, van-e garancia a gumira, amit tőlem vesznek.

A rövid válasz ugyan egyértelmű és megnyugtató: természetesen van garancia, egy év, egyes márkákra két év is, de mégsem sok esetre emlékszem, amikor valakinek tényleg sikerült is érvényesítenie a garanciát.

A garancia köznyelvi szó, azt jelenti, hogy a hibás terméket kijavítják vagy kicserélik a vásárlás után egy bizonyos időn belül. A gumi megvásárlása egyszerű „fogyasztási szerződés” (PTK. 305. §), így a gumiabroncsra adott egy éves „garancia” első hat hónapja jótállás, második hat hónapja (illetve az ez után következő, marketing szempontból önként vállalt időszak) szavatosság.

Akit jótállás és a szavatosság pontos definíciója is annyira izgat, mint Palvin Barbi legújabb fürdőruhás fotói, az egy világos és részletes leírást talál a jogi háttérről itt, mi pedig térjünk vissza a gumikhoz.

Szóval megvesszük a gumit, kapunk mellé egy számlát, és ezzel megkezdődik az egy éves vagy hosszabb garancia. Ha a gumi elromlik, visszavisszük a boltba: „Helló, elromlott a gumim.” Mivel a gumi nem javítható termék (ha egy szög átlukasztja a gumit, az persze a legtöbb esetben javítható, de az semmiképpen nem tartozik a garanciális hibák közé, mivel a vásárláskor a szög még biztosan nem volt a gumiban), szóval miután egy gumi nem javítható, az eladónak simán ki kell cserélnie. Ugyanakkor, ha bebizonyítja, hogy a gumi nem gyári hibás volt, és azért romlott el, mert „nem rendeltetésszerűen” használtad, akkor mégsem kell kicserélnie.

Tehát az történik, hogy először is a forgalmazó műszaki szakértője bevizsgálja az elromlott gumit és kiad egy szakvéleményt. Ha megállapítja a gyári hibát, kapsz egy új gumit, heuréka. Ha viszont a szakvéleményben az áll, ami a leggyakoribb, hogy nem-rendeltetésszerű-használat bla-bla-bla, akkor csaó garancia, helló pénztárkassza.

Az így keletkezett vélemény természetesen egy olyan szakértőé, aki a forgalmazótól kapja a fizetését, ezért ezt a szakvéleményt meg lehet támadni egy ellentmondó szakvéleménnyel – de ehhez már ügyvéd is kell.

Ami a gyakorlatot illeti, a leggyakrabban az történik, hogy a gumi hibája már a felszerelés közben kiderül, és a gumisod eleve nem is szereli fel a gumit. Ilyen hiba lehet, ha külső sérülés látszik a gumin, vagy ha a centrírozógép mutat ki valamilyen kisebb, szemmel esetleg nem is látható deformációt vagy anyaghiányt. Gyakran az utal a problémára, hogy az adott gumit nem, vagy csak 16 tonnás súlyokkal lehet úgy-ahogy kiegyensúlyozni.

A garanciális hibák túlnyomó része a felszereléskor kiderül. Egy másik jelentős részük közvetlenül az autóra szerelés utáni napokban: például az állandó lassú nyomásvesztés (persze a szelephibát kizárva), vagy olyan menet közben jelentkező rendellenesség, rázás, félrehúzás, zaj, amit a gumis saját maga nem tud megnyugtatóan kijavítani mondjuk a kerekek átvariálásával, újracentrírozásával, vagy a gumi elforgatásával az abroncson.

Ha a gumis felszerelte a gumit, mi pedig már egy-két hetet boldogan elautóztunk anélkül, hogy gondunk lett volna a gumival, napról napra csökken az esélye annak, hogy igazi gyári hibát találjunk a gumin. A műhelyekbe a legtöbbször ezekkel a hibákkal hoznak vissza gumikat:

  • pukli nőtt a gumi oldalfalán. Ezt a gumisok szálszakadásnak hívják. Kifejező név, azt jelenti, hogy a gumi vázát adó szövetben egy vagy több szál elszakadt, és a gumiban lévő nyomás felfújja a szakadás helyén a külső gumiköpenyt, pont ahogy mi fújtuk gyerekkorunkban a lufis rágót. Elméletileg nincs teljesen kizárva, hogy egy szövetszál anyaghiba miatt magától is elszakadjon, de ha a forgalmazó szakértője megtalálja a mechanikai sérüléseket a gumin, akkor nem gyártási hibával állunk szemben, hanem azzal, hogy valami ollóba fogta a szövetet, és az nyírta el – tipikusan egy kátyú széle az olló egyik szára, és a felnink pereme a másik. Nagyon-nagyon ritka az olyan puklis gumi, amit elfogadnak garanciában. (Figyelem: a szálszakadt abroncsot minél hamarabb cserélni kell, mert a puklis gumi gyorsan és váratlanul kaphat durrdefektet…)garannc004.jpg
  • bezajosodott a gumi. A zajt többnyire a mintázatot adó blokkok fűrészfogas kopása okozza. A fűrészfogas kopás a rendellenes kopások mostanában legelterjedtebb változata, kis leegyszerűsítéssel és röviden az okozza, hogy túl erős és túl nagy autókat választunk magunknak. A feleslegesen kemény, sportos futóművek, a nagy teherbírású autók (kombik, SUV-k, egyterűek) terhelés nélküli használata miatt a hátsó kerekek folyamatosan pattognak a sima úton is, még ha észre sem vesszük, hogy századmásodpercekre egy-egy millimétert elemelkednek. A földet érés pillanatában a fékező hatás valósággal leráspolyozza a blokkok élét. Ha tenyérrel végigsimítjuk a futófelületet, érezzük is a fűrészes kiképzést. Sorry, a fűrészfog nem gyártási hiba. (Megelőzés: az erre hajlamos autóknál gyakori kerékcsere az első és a hátsó tengely között.)
  • rendellenes kopás: ha a mintázat nem egyenletesen kopik, az szinte mindig visszavezethető az autó hibájára. A kagylós kopás egyértelműen a lengéscsillapítók rossz állapotára utal, az egyik szélén lenyalt mintázat pedig futóműbeállítási hiba. Törődjünk bele, hogy tényleg nincs olyan, hogy a futófelület egyik szélén „lágyabb” a gumi. garanc001.jpg
  • minták sérülése, mintaelemek leválása: ha a mintaelemek utólag, egyesével lennének ráragasztgatva a karkaszra, logikus lenne, hogy a minták leszakadását a gyártási folyamatra vezessük vissza. Ellenben a gumi nem így készül, hanem öntőformában, így a mintaelemek leváláshoz szinte mindig olyan sérülés vezet, amit valami úton fekvő tárgy és a gyorsan forgó kerék találkozása okozott. Veszélyesek lehetnek az úton lévő üvegcserepek, apró fémdarabok, de akár egy makadámos bekötőút éles profilú kavicsai is. Szerencsére ezek a felületi sérülések inkább csak esztétikai jellegűek, a gumi tapadását, teljesítményét nem befolyásolják. Kivéve persze, ha kilátszik a gumi vázszerkezete.garanc002.jpg

 Létezik viszont néhány hibajelenség, amit időnként elfogadnak garanciában.

  • nyomásvesztés: a leggyakoribb ok, hogy szög vagy csavar áll a gumiba, ezt a gumisod azonnal észreveszi és megjavítja, persze nem garanciában. A második leggyakoribb ok a szelep hibája, ez is gyorsan és biztosan kiszűrhető. Lényegesen ritkább, hogy a pereménél ereszt a gumi, és tipikusan ezt is inkább a felni deformációja okozza. Viszont nagy ritkán előfordulhat, hogy a peremhuzal-karika nem zár megfelelően. Ez nem javítható, és fiatal guminál simán fel is veszik cserére.
  • a futófelület leválása: ritkán fordul elő, de egy prémium márka egyes gumijainál egy időben többen is többször találkoztunk vele. A fiatal gumiknak egyszer csak elkezdett kirojtosodni a futófelület széle. A forgalmazó vizsgálat nélkül cserélte. Később, amolyan iparági mendemondából derült ki, hogy a gyár kivizsgálta a rejtélyes hibát, és arra jutott, hogy technológiai hiba okozta a problémát: az egyik gyáregységben a nyári hőségben a munkások a megfelelő védő öltözet nélkül, félmeztelenül pakolták a félkész gumikat, ami hozzáérhetett az izzadt felsőtestükhöz, és ezek az izzadtságfoltok okozhatták a későbbi gondokat.

Aki nem ugrotta át az első bekezdéseket a jogi háttérről, az észrevehette, hogy az egyik fontos kifejezés a „bizonyítás terhe.” Amikor bizonyításról van szó, felsejlenek mindenféle belső képek bíróságról, taláros ügyvédekről, rizsporos parókájú bírókról…. És a valóság tényleg ilyen. Viszont bizonyos esetekben a gyártó, a forgalmazó vagy akár a viszonteladó is dönthet úgy, hogy vitatható esetben külső nyomás nélkül is magára vállalja a garanciális cserét - ezt hívjuk méltányossági cserének. Az üzleti világ persze nem jótékonysági intézmény, ezt akkor teszik meg, ha ebből hosszabb távon nyereségre tehetnek szert.

Vannak bizonyos márkák, akik viszonylag nagyvonalúan kezelik a garanciális ügyintézést. Nem akarok tippeket adni, elég legyen annyi, hogy vannak olyan gumis cégek, akik hosszabb távra terveznek berendezkedni nálunk, és ennek adott esetben komoly befektetésekkel is bizonyságát adják. Akik olvassák a blogot, nagyjából sejtik, kik azok a játékosok, akik euró milliókat fektettek be a magyarországi gyártásba, a viszonteladói hálózat kiépítésébe és fejlesztésébe. Nekik minden egyes hazai ügyfél fontos, és adott esetben a könyörtelen szakértők feje felett is átnyúlva kiegyeznek a végfelhasználóval.  

Az elmúlt évek egyik kereskedelmi újítása, hogy néhány komolyabb gumi nagyker bevezette a "kátyúgarancia" nevű szolgáltatást. A sokáig kizárólag az árversenyről szóló magyar piacon komoly bátorság kellett a még alacsonyabb árrés helyette egy valódi, értelmes szolgáltatással szerezni új vevőket.

Ezekről egy következő posztban írok. (Íme.)

Ha gumival kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj a kulani@citromail.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://abroncs.blog.hu/api/trackback/id/tr5912072989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serivor 2016.12.26. 11:09:02

Kit érdekel a gyári hiba?! A garancia fogalma azt jelenti, hogy a garanciaidőn belül a gyár garantálja a rendeltetésszerű használhatóságot. Teljesen mindegy, hogy ezt gyári hiba vagy az árucikknek a kelleténél gyorsabb elhasználódása akadályozza meg.

Hogyha változott a jogi környezet, és a "normál" hibákra már nem vonatkozik a szavatosság és a jótállás, akkor először ezt kellene tisztázni. Egyik ismerősömnek épp most cserélték az egy hónap alatt szétmállott cipőjét, vagyis ott még a boltos is úgy tudta, hogy a jótállás nem csak a gyári hibákra vonatkozik...

Kulani 2016.12.26. 11:18:04

@Serivor: Szerinted az, hogy a cipő szétmállott nem "gyári hiba?"

Mr. Waszabi 2016.12.26. 12:13:15

Most ezt mért kellett? A zember fia nyugodtan alszik, miután megvette és felszereltette a téli gumit az autójára. Mi a francnak kell paráztatni? Neked is bulldog karácsonyt, b+ :)

HaCS 2016.12.26. 13:28:37

" A fűrészfogas kopás a rendellenes kopások mostanában legelterjedtebb változata, kis leegyszerűsítéssel és röviden az okozza, hogy túl erős és túl nagy autókat választunk magunknak."

No és ez lenne a fogyasztó felelőtlen magatartása?

A forgalmazók, értékesítők részéről gyakori ez a félrevezető hozzáállás, ugyanis nagyban egyszerűsíti, az életüket, ill. csökkenti a költségeiket. A jótállás időtartama alatt ugyanis a bíróság vélelmezi, hogy a termék nem megfelelő működése hibás teljesítés miatt alakult ki. Az értékesítőt/forgalamzót terheli a bizonyítási kényszer.
Ez a bizonyítási kényszer azonban nem (kizárólag) arra terjed ki, hogy a termék már a gyárban hibás volt, hanem hogy a hibát a termék nem rendeltetésszerű használata okozta. Az is lehet, hogy a termék az átvételkori tökéletes állapota ellenére sem alkalmas az átvételtől számított 6 hónapig a szerződés maradéktalan teljesítésére.

Szerény véleményem szerint a magyar hatóságok által érvényes okmányokkal ellátott autót a hozzá megadott tulajdonságú (megadott méretű, megadott teherbírású stb.) alkatrésszel felszerelni, és üzemeltetni minden tekintetben a rendeltetésszerű használat fogalmába tartozik.
Ezzel a hibával teljes nyugalommal mehet jótállási perre az ember.

2016.12.26. 13:59:11

garancia: a megadott időn belül NEM FOG TÖNKREMENNI
HA mégis akkor ingyenes csere vagy javítás jár.

EZT vállalja az eladó garancia címszó alatt, a termék iránti bizalmat erősítendő.

Kivétel csak kettő van.
- a szándékos rongálás
- a nem rendeltetés szerű használat

A két kivételt az eladó köteles bizonyítani!!!!
Mégpedig egy TŐLE független AKKREDITÁLT intézmény szakvéleményével.
A saját szakvéleménye vagy egy nem akkreditált intézményé az igazából nem számít.
Az csak egy a bíróság előtt semmit nem érő vélemény...
A vevő ijesztgetésére elég csak.

Ja, igen: az akkreditált szakvélemény beszerzése az eladó költsége és feladata.
Mivel neki érdek a rongálás/szakszerűtlenség BIZONYÍTÁSA!!!
...és nem csak a feltételezése, hanem a bizonyítása.

A garancia tehát jóval szigorúbb dolog az eladó számára, mint azt a cikk sugallja.
Csakhát a cikkíró is próbálja szűkíteni a garanciás eseteket, ahogy az a nyugat-balkáni eladói alapállással szokás kishazánban.

----

Mert pl.
A makadám út okozta károsodás is része a normál üzemnek.
Ahogy a vészfékezés is...

Azaz ezeket a guminak üzemszerűen bírnia kell.
Ha nem bírja akkor >> csere garanciában.
Hisz ezek tudatában tervezték!!!! az adott járművekre a gumit.

Fogasabb kérdés, hogy a kátyúkár az pl. rendeltetetés szerű használat közben keletkezik-e?
Hisz a kátyú a normál forgalomban nem mindig kerülhető ki.
Azaz a kisebb-nagyobb kátyúkkal való találkozás szintén része a gumi normál üzemszerű használatának! bírnia kell egy szintig.

Más kérdés, hogy a durva kátyú kárért az út fenntartója felel.
Hisz neki kell gondoskodnia a kátyútlanságról...
...és az ilyen esetet illik vezetőnek is észlelnie ott rögtön.

A kisebb úthibák okozta károsodás viszont a garancia része.
Azokat a guminak üzemszerűen kell bírnia! a garancia idő alatt.
Hisz ezen üzemszerű úthibák ismertében vállalta az eladó garanciát.

Látott már valaki olyan gumit amire ráírták, hogy: "csak hibátlan útra".

A gumit bizony az utak minőségek ismeretében adják és vállalnak rá garanciát.
Mondván: ez az itteni utakon se romlik el ... ideig.
Ezért a mondásért pedig helyt kell állni,eladóként.
Vagy nem kel ilyet mondani, vagy nem kell eladni.

Lehet persze bizonyítani, hogy ez a gumi nem a szokásos úthibákat nem bírta,
hanem egy naaaaagy káytúba, naaaaaaagy tempóval belemenve ment tönkre.

El kell küldeni egy független akkreditált laborba. saját költségen vizsgáltatni.
Aztán, ha ez a labor bizonyítja és leírja, hogy: tényleg a vezető volt a hülye.
Akkor nem garanciás az eset.

HA! nincs ilyen akkreditált vizsgálat és annak ilyen eredménye akkor: garanciás és kész.
Mivel az eladó nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a hiba oka.
A nem rendeltetés szerű használat volt.

A gumi viszont tökre van menve garancia időn belül: ergo >> csereköteles

eßemfaßom meg áll 2016.12.26. 14:53:22

Jópáran barominagy tévedésben vannak a jótállás jelentésével kapcsolatban, aztán mennek ríni a Homárra ha pofára esnek :)

Kulani 2016.12.26. 22:04:41

@HaCS: Fűrészfogas kopás. Képzelj el egy undorító pasast, aki soha nem vágja le a lábkörmét. Fúj. És a ronda körmei kilyukasztják a zoknijait. Szerinted a zoknigyár kicserélné a zoknikat garanciában? Szerintem nem. Pedig a körömnek az a dolga, hogy nőjön, és egy bizonyos fokig tolerálják is a zoknik a lábkörmöket. Viszont ha a lábköröm túlnő egy méreten, akkor a zoknigyár jogosan érvel azzal, hogy az illető személy nem tett meg mindent azért, hogy megóvja a zoknikat. Amikor mi szerelünk gumikat "veszélyeztetett" autókra, mindig hangsúlyozzuk, hogy a szokottnál gyakrabban kell cserélgetni a tengelyek között a gumikat.

Kulani 2016.12.26. 22:13:30

@nonolet: Ahogy a cikkben is írtam, mindig az az első dolog, hogy a forgalmazó bevizsgálja a gumit. Ez így persze nem felel meg az általad elvárt "független" szakértőnek, de magad is azt írtad, hogy a szakértőt a forgalmazónak kell fizetnie. Nagy kérdés, innentől kezdve mennyire lehet egy szakértő független. Ha nem értesz egyet a szakértő véleményével, bírósághoz fordulhatsz, és beadhatod a saját műszaki szakértőd véleményét. A bíró ilyenkor felkér egy harmadik szakértőt - és neki fog hinni. Ezt a szakértőt a pervesztes fogja fizetni. Ami a kátyút illeti: ha szerinted egy tetszőleges kátyúba tetszőleges sebességgel belehajtást ki kellene bírnia egy guminak, akkor alighanem azzal is egyetértesz, hogy ha jégeső veri el az autót, a horpadásokat is garanciában kellene javítani. Hiszen a jégeső az emberiség történelmének kezdete óta ismert természeti jelenség, egy új autó karosszériájának tehát "bírnia" kellene. Nem?

2016.12.27. 00:12:02

@Kulani:

Nos a jogszabály a forgalmazótól FÜGGETLEN vizsgálatot ÍR ELŐ ahhoz,
hogy eladóként azt mondhasd >> nem garanciás.

Amíg ilyet nem mutatsz addig köteles vagy gariban cserélni.

Ha nem teszed. akkor simán elveszted a tökös ügyfél álatl indított pert...

Rögtön az elején.
Anélkül, hogy a bíróság szakértőket kezdene felkérni.
Mivel ugye jogszabálysértő módon (hiteles bizonyítás nélkül) utasítod el a garanciális igényt.

A magyar forgalmazók nagy szerencséje, hogy az ügyfeleik
- tájékozatlanok
és/vagy
- töketlenek

Így 99,9%-ban simán beletörődnek egy nem bizonyító erejű elutasításba is.
Elfogadnak egy állítást, amit az érdekelt fél mond ezért még viccnek is gyenge.
A joghatása pedig pontosan NULLA !

-----

A kátyúkról azért árnyaltabb véleményt fogalmaztam meg!
Olvasd csak újra....

2016.12.27. 00:21:11

@Kulani:

Azonban azt, hogy:

1.
A zokni a bazi nagy körmök miatt lyukadt ki az ELADÓNAK KELL!!! bizonyítani.

2.
Tovább azt is, hogy: a bazi nagy körmök az nem a rendeltetés szerű használat esete.

-----

Fontos megérteni, hogy a garancia/jótállás alól az eladó CSAAAAK akkor mentesül.
Ha a bíróság számára is hitelt érdemlően BIZONYÍTANI tudja
- a rongálást
- a nem rendeltetés szerű használatot

Vagyis szinte soha.... ha nem nyilvánvaló a helyzet.

Egy szálszakadt guminál pl.

A rongálás aligha bizonyítható.

De a nem rendeltetés szerű használat se igazán.
Ezt pl. mivel tudod bizonyítani?!

Kulani 2016.12.27. 00:36:26

A jogszabály nem írja elő *független* szakvélemény beszerzését, már csak azért sem, mert ha a forgalmazó fizet a szakvéleményért, az azonnal megbízó-megbízott viszont teremt és oda a függetlenség. A forgalmazó szakvéleményét azonban nem kötelező elfogadni, azt meg is lehet támadni - ezt azonban le is írtam a szövegben.

Kulani 2016.12.27. 00:49:33

Másképp károsodik egy szövetszál, ha anyagfáradás miatt szakad el, és másképp, ha elvágják. Ha a szakértő le tudja írni, hogy külső mechanikai behatás okozta a szálszakadást, akkor ott nem nagyon van ellenvéleménynek helye.

2016.12.27. 10:50:11

@Kulani:

Valóban, ha a felek elfogadják akkor bármi jó.
A saját vizsgálat, sőt még a ránézésre adott szóbeli elutasítás is.

Ha az egyik fél nem fogadja el a másik véleményét, akkor viszont már az eladó köteles bizonyítani az igény jogosulatlanságát, mégpedig hitelt érdemlően!

Ki tud hitelt érdemlő szakvéleményt adni?
Hát az akreditált labor.
Mivel az ő állítását a törvény ereje teszi hitelt érdemlővé (az ellenkező bizonyításáig).
A vevő tehát csak ezt köteles elfogadni per nélkül is...

Ha ilyet nem tudsz neki mutatni, akkor azt kockáztatod, hogy per lesz.
Nomeg a jó híredet a vevők körében ...

Ha per lesz, akkor a bíróság fog dönteni abban, hogy: a forgalmazó "saját" szakvéleményét elfogadja-e bizonyítéknak vagy kér másikat a névjegyzékben szereplő szakértőktől.

Általában nem fogadja el mivel nem tekinthető hitelesnek.
És általában tökös vevő nyeri a pert, mivel a jótállás/garancia igen kemény dolog valójában az eladó számára mivel nála a vevői közrehatás bizonyítási terhe.
Ami nem sima ügy...

2016.12.27. 10:54:32

@Kulani:

Mekkora behatást is kell kibírnia?!
Szerepel ez az adatai között (a mellékelt tanúsítványban), a kezelésiben és a garancia jegyen?

Ha nem szerepel, máris nyert a vevő.

Kulani 2016.12.27. 11:21:42

@nonolet: Pontosan azért írtam ezt a cikket, hogy megmutassam, a gyakorlatban mennyire nem így megy ez a dolog, ahogy az egyszeri vásárló elképzeli. *** Az elsődleges szakvéleményt kivétel nélkül a forgalmazó szakértője adja. Hogy tisztában legyünk a szerepekkel: a forgalmazó alatt nem a gumiboltot értjük, hanem a gumit Magyarországra behozó céget. Az esetek nagy részében a szakértő bizonyítja a külső behatást, a garanciális panaszt elutasítják. Bizonyos esetekben működik a méltányosság, akkor, ha az illető vevőt meg akarják tartani. Ilyenkor a forgalmazó vagy akár a kiskereskedő is kitalálhat valami konstrukciót a kártalanításra. (Ez viszont visszaüthet, mert precedenst teremt.) Ha a vásárló nem elégedett a szakvéleménnyel, visszakérheti a gumit, és készíttethet egy új szakvéleményt, és párhuzamosan megindíthat egy bírósági eljárást. Más kérdés, hogy a bíróságok ezzel nem szeretnek foglalkozni (egy személyautó gumiabroncs átlagára az idei téli szezonban 16.000 forint volt), és inkább felkérnek egy békéltető testületet (FVH). Amikor békéltető testület elé kerül az ügy, akkor már van a vevőnek egy kb 10-15 ezer forintos költsége a szakértővel. A békéltető testület azt szokta javasolni, hogy egyezzenek ki döntetlenben, azaz a forgalmazó adjon féláron egy gumit a vásárlónak, és azt munkadíj nélkül szereljék fel. Elég drága guminak kell ahhoz lennie, hogy ez a konstrukció megérje a vásárlónak (hiszen ebben a felállásban a saját szakértői véleményét ő fizette, anélkül pedig be sem fogadják az ügyet), de lehet emelni a tétet, és ragaszkodni a per indításhoz. Ehhez mondjuk nem árt igénybe venni egy ügyvéd segítségét is, ami tovább srófolja a költségeket. A bíró kap két ellentétes szakvéleményt, így nincs más lehetősége, mint felkérni egy "saját" igazságügyi szakértőt. Az ítélet kihirdetésekor egyedül ezt a harmadik szakvéleményt fogja elfogadni. Azzal azért tisztában kell lenni, hogy a forgalmazó szakértője sem szokott vállalhatatlan dolgokat írásba adni, így az, hogy a harmadik szakértő a vásárló álláspontját fogja alátámasztani, nagyjából 50% csak az esélye. Ha a vásárló megnyeri a pert, kap egy új gumit. Ha esetleg elveszíti a pert, akkor nemcsak nem kap új gumit, de az eljárás költségeit is neki kell fizetnie, beleértve a bíró által kirendelt i.ü. szakértő munkadíját is - ez összességében pár tízezer forintra rúg. Mivel a perérték alacsony, a várható nyereség és a per elvesztésekor perköltség teljesen aránytalan egymással, ezért értelmes ügyvéd eleve lebeszéli az ügyfelét a per indításáról. **** És akkor most térjünk vissza a bejegyzés címében feltett költői kérdésre. Így akkor már világos, miért született a cikk, ugye?

eßemfaßom meg áll 2016.12.27. 14:04:46

@nonolet: Idéznéd hogy amiket leírtál azok melyik jogszabályban hol szerepelnek?

eßemfaßom meg áll 2017.01.03. 16:24:41

Ezt már ezek szerint soha nem tudjuk meg

F11 2018.03.20. 14:13:48

Sziasztok!

Szépen körbe lett járva, hogy milyen hiba tartozik a garanciális körbe.
Viszont egy gyakorlatias kérdés kimaradt, amire nem találok választ. Talán ti tudjátok arra a választ, hogy a fel-le szereltetés és el és visszaszállítás költsége kit terhel, abban az esetben, ha jogos a garanciális csere?
2 db gumiról van szó.

Szekeres Istvan (VINIL.HU) 2018.03.20. 15:04:52

@F11: Szia, alapértelmezésben a szerelés díját a vásárló állja. De ha jó fejek a gumiszervizben (és nem épp a főszezon kellős közepén mész hozzájuk), akkor meg szokás csinálni ingyen.

Lacquo 2019.06.25. 09:46:39

Van tapasztalatok azzal kapcsolatban, ha állítólag/szerintem gumiszelep-hiba (új) miatt ment tönkre egy új abroncs, akkor ki vállalja a felelősséget? Vagy nem vettük észre, hogy alacsonyabb a nyomás benne és le lett gyalogolva a gumiabroncs? Mit lehet egy sérült szelepen bevizsgálni, a szelepgyártó megtéríti a gumi árát, a kereskedő meg azt jóváírja?
süti beállítások módosítása