Futó felület

Használati utasítás a Facebook gumis és felnis csoportjaihoz

2016. március 26. - Kulani

privacy-facebook.jpgA Facebook három legnagyobb magyar nyelvű felnis-gumis piacterének, ennek, ennek és ennek összesen van vagy 120 ezer felhasználója (2017. 03. 25.: kerek 200 ezer), ami egészen elképesztő szám, még ha nyilván van is átfedés a felhasználók között. A posztokat pár kereskedő mellett egyszeri eladók és vásárlók írják, akik közül sokan szemlátomást nem igazán tudják, hogyan kell hirdetést feladni, milyen adatoknak célszerű benne lenniük, illetve a vevők is képesek kellően kétértelműen fogalmazni, nem világos, pontosan mit is szeretnének. Így aztán előfordulnak panaszkodó üzenetek is, amik csalódásról számolnak be, a megvett felni nem passzol az autóra, az "egyszezonosként" árult gumi valójában annyira kopott, hogy a gumis már nem hajlandó felszerelni, és hasonlók. 

Tapasztaltabb csoporttagként egy darabig igyekeztem kérdésekkel terelgetni a hirdetőket, de nem lehet minden poszt mellé gyakorló gumist állítani, meg aztán így szezonban van jobb dolga is az embernek. Azért írtam ezt a kis összefoglalót, hogy egyszerűen csak be lehessen linkelni, mire figyeljünk, amikor hirdetést adunk fel, és mire figyeljünk fel, ha hirdetés alapján vásárolnánk. 

 1) Gumit akarok venni

 

Írd le a pontos méretet, amit keresel. Ha nem tudod, vagy nem vagy benne biztos, írd le, milyen autóra keresed a gumit. Írj évjáratot és motortípust is. A csoportok segítőkészek, lehet olyan tag, aki képben van, és beírja a pontos méretet. Célszerű megadni, hogy mennyit szánsz a gumira, és hogy új vagy használt gumira gondolsz-e.

Ha a keresésedre használt gumit ajánlanak, tudd meg a gumi gyártási idejét és a mintaárok mélységét. Tudni kell, hogy az új gumik mintaárok mélysége személyautós méretekben 8 mm, a műszaki vizsgán pedig legalább 1.6 mm-nek kell lennie, de azért az már tényleg a veszélyes szint. A nyári gumik 3-4 mm alatt nem sokat érnek, a téli guminak illik legalább 5 mm-nek lennie, annál kisebb mintával már nem mozog jól az autó a hóban.

Ami a gumik korát illeti, a gumi állapota a fontosabb, mint a gyártás ideje. A használat, tárolás különbsége miatt vannak gumik, amik 3-4 évesen is kukaérettek, de előfordulhatnak 7-8 éves, fiatalos gumik is. (Az megvan, hogy Madonna is lassan 60 éves?) Viszont tény, hogy az öt évnél idősebb gumik nagy része már a pályája vége felé jár, ha nincs is kirepedezve (a kor első számú jele), akkor is felkeményedik, és eredeti tudása töredékét tudja csak.

Használt gumiért látatlanban sose adjunk pénzt: mutassuk meg a megbízható gumisunknak a szerzeményt, és csak ha ő rábólintott, akkor fizessünk. Sajnos a használt gumik között rengeteg a selejt: nem csak a túlkoros vagy elkopott gumikra kell gondolni, gyakoriak a különböző deformációk („tojás” vagy „nyolcas”), a peremhuzal-karika sérülései (a gumi nem feszül ki a felnire, ereszteni fogja a nyomást), illetve a rendellenes kopások (elsősorban a rettegett, zajkeltő fűrészfogas kopás, vagy elfékezések nyomai, a nyáron is használt téli gumiknál a ledarált lamellák).  

 

2) Gumit akarok eladni

 

Írd le a pontos méretet, keresd meg és fotózd le a DOT-számot. A mintaárok-mélység mindenkit érdekel, ennek mértékegysége jelenleg a mm (nem pedig a „százalék” vagy a „szezon,” lásd „80 százalékos,” „kétszezonos").

Ha nincs tolómérőd, legalább fotózz le egy százforintost a mintaárokban, annak a pereme 4 mm. Írd le a gumi teljes nevét is, ne csak annyit, hogy Goodyear vagy Michelin. Kevesen gondolnak rá, de célszerű azt is leírni, hol vehető át a gumi. Kevesen fognak Battonyáról elutazni Nemesmedvesre, hogy vegyenek egy szett használt gumit.

 

3) Felnit akarok venni

 

Itt érhetnek a legnagyobb melléfogások. Feltétlenül nézz utána, pontosan mi az autód gyári mérete. A csavarok száma és a körosztó valóban fontos tulajdonságok, de ezen kívül lényeges a középfurat mérete és az ET-szám is.

A gyári középfuratnál kisebbel gyártott felni gyakorlatilag nem szerelhető fel – elméletileg esztergályos ki tudja tágítani a felni kisebb furatát, de a valóságban kevés olyan mester van, aki tized mm pontossággal tud dolgozni. A gyári kf-nél nagyobb méretű furat esetén központosító tárcsát kell használni, ami nem lehetetlenség, de további utánajárást és költséget jelent.

Az ET-számnak is a lehető legközelebb kell lennie a gyári értékhez. Nagyobb eltérés esetén a kerék beleérhet a kerékdobba. Autója és felniszélessége válogatja, mennyi eltéréssel marad használható a felni, egyes típusok erre nagyon érzékenyek (ilyen a 2-es Mondeo, illetve egyes Mercedesek), mások kevésbé.

Az új felnikhez jár műbizonylat is, ami dokumentálja, az adott felni milyen autókra engedélyezett. Optimális esetben az eladó felnihez megvan ez a dokumentum, és szerepel rajta a saját autónk is. Minden más esetben legyünk óvatosak, és ragaszkodjunk a személyes próbához. Az persze jó jel, ha tudjuk, hogy az adott felni olyan autóra volt szerelve, mint a miénk, de még ebben az esetben is célszerű a próba. A műbizonylat hiánya műszaki vizsgán probléma forrása lehet.

Ami a felni állapotát illeti, ez esztétikai kérdés. Ha egy felni hegesztéssel javítva volt (látszik a varrat), az nem az igazi. Műszakilag lehet ugyan korrekt, de a saját autómra ilyet nem tennék fel, mert van kockázata annak, hogy kókler javította. A kisebb deformációk, horzsolások javíthatóak, a peremsérülések feltölthetőek. Azt azért tudni kell, hogy a felnik szakszerű javítása, fényezése nem olcsó, a deformációk eltüntetése kerekenként 4 – 8 ezer forint, a peremhiányok javítása centinként legalább egy ezres (de gyakran kettő), a felni szakszerű fényezése vagy szinterezése minőségi anyagokkal kerekenként 4-5 ezertől indul kisebb felni esetén, de egy sokküllős malomkeréknél akár egy húszas is lehet darabonként. (Ezek persze tájékoztató árak, a pontos összeg függ a műhelytől, a felni méretétől, a felni szerkezetétől, alakjától, anyagától, meg egy csomó más tényezőtől is.)

Egy apróság: ha a felniközép hiányzik, az fotón talán fel sem tűnik, de az autón már annál inkább. A felniközép utólagos beszerzése pedig macerás lehet – sok utánajárást igényelhet és/vagy meglepően drága lehet.

Előfordulhat, hogy új csavarokat is kell vásárolni a felni felszereléséhez, ez is nem várt kiadás lehet. Ebben a gumisunk tud segíteni – a csavar hosszának, átmérőjének, menet emelkedésének is stimmelnie kell, illetve a fej kialakításának. A csavarok ára a pár száz forinttól (per darab) indul, de léteznek speciális, ezért sokkal drágább csavarok is.

 

4) Felnit akarok eladni

 

Itt is a legfontosabb az összes paraméter megadása – ezek tipikusan bele van sütve a felnibe. A leggyakrabban valamelyik küllő tövébe a belső oldalon, más felniknél a csavarok környékén. A felni átmérője, szélessége, a csavarok száma, a körosztó, az ET-szám és a középfurat átmérője a leglényegesebb tulajdonságok. Érdemes ezeket rögtön megadni, mert a vevőjelöltek előbb-utóbb úgyis rákérdeznek. Célszerű megadni, milyen autón szolgáltak a felnik – persze csak akkor, ha tökéletesen beváltak.

A felnik eladásának lényege a korrekt fotózás. Érdemes a teljes szettet együtt és egyesével is lefotózni, az eseteges hibákat közeli képen is megmutatni, hogy ne az átvételnél érje meglepetés a vásárlót. Okos felni hirdetők olyan képet is feltesznek, amikor a felni még fenn van az autón: könnyebb eldönteni, hogy tetszik-e egy felni, ha látom az autón is.

Felni hirdetések kedvelt fordulata a "gumi nem árképző" kifejezés. Ez azt jelenti, hogy a gumik már mennének a kukába, de az eladó nem akar költeni a felni és a gumi szétszerelésére. Ezen nem sportszerű spórolni: szezonon kívül egy normális gumis (pláne ha nem először lát téged) egy ezresért leveszi a gumikat a négy felniről, és akkor lehet a felniket magukban fotózni. Akkor is célszerűbb előbb szétszereltetni a kereket, ha a gumit meg akarjuk tartani, csak a felni eladó. Ne legyen félreértés.

 

Ha gumival kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj a kulani@citromail.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://abroncs.blog.hu/api/trackback/id/tr388527302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila Elekes 2018.08.03. 10:50:56

Sziasztok!
Ha vásárlás előtt álltok, vagy csak olvasgatnátok szívesen a gumiabroncsokról, megjelenő új márkákról, akkor a helyetek a BHPgumi oldalunkon van.
Ha van kedvetek nézzetek be hozzánk.
www.bhpgumi.hu/blog
süti beállítások módosítása