Nem érdemes fetisizálni

ADAC téli teszt 2015

2015. szeptember 24. - Kulani

adac-reifentest-4623080897578258398.JPG

Hát kijött az idei ADAC-teszt is. A legnagyobb csalódás, hogy az ADAC nem vállalt fel semmilyen konfrontálódást.

Az egész gumis szakma csalódottan hördült fel, amikor látta, hogy az űberkommunikációval megtolt Misi Cross Climate nem szerepelt a tesztelt gumik között. Pedig a felfokozott hírverés miatt rengeteg a kíváncsi felhasználó, és persze elsősorban az érdekelné őket, havon és hideg aszfalton mit tud ez az egész éves gumi, ami az évenkénti átszerelést – elvileg – megspórolná a tulajdonosának.

A magyar piac szempontjából óriási hiányosság, hogy a „hazai” Hankook két vadiúj mintája sem szerepelt a tesztelt gumik között. A Hankook az elmúlt években a magyar piac meghatározó márkájává vált, minden hatodik magyar gumivásárló végül Hankook termékre adja ki a pénzét. A W452 és a W320 a gyártó szándéka szerint az elődök elég közepes teszteredményeire adott válasz – Dunaújvárosban Rácalmáson legalábbis elég sokat sejtetően mosolyogtak a gyáriak, amikor az új mintákról kérdeztük őket. Az idei tesztben azonban egyik méretben sem kerültek elő.

Ugyanígy fontos hiányosság, hogy a Nokian új mintája, a WR D4 kimaradt a tesztből. A Nokian az importőr erőteljes marketing tevékenysége miatt, illetve a WR D3 remek előző évi teszteredményei miatt a figyelem középpontjában van Magyarországon. A D4 tesztje azért is érdekes lett volna, mert a gumi EU-matrica minősítései kifejezetten jók lettek.

De ne azon keseregjünk, mi az, ami kimaradt, nézzük, mi az, amit teszteltek. A legnagyobb várakozás alighanem a Goodyear tavalyi mintájának, az Ultra Grip-sorozat 9-ik generációjának a tesztjét előzte meg. A gumi tavaly túl későn debütált az ADAC-teszthez, miközben az elődök a téli gumi piac meghatározó mintái voltak. Nos, az UG9 beváltotta a reményeket, igen jól szerepelt mindkét tesztelt méretben, a kisautós 165/70R14-ben és a „normál” családi autók 205/55R16 méretében is. A kicsiknél az ADAC-súlyozása szerint a legjobb eredményt érte el, igen egyenletes teljesítményt nyújtva. A nagyobb méretben is az élvonalba került, egyedül a szárazon fékezés volt gyengébb műsorszám.

A kisebb méretben amúgy a Goodyear-on kívül a rokon márka, a Dunlop kisautós mintája ért el jó eredményt, illetve a Misi más méretekben már kifutó A4-ese. Jó tudni, hogy a magyar piacon az első háromtól árban lényegesen elmaradó Fulda, Falken és Uniroyal mintái is a jól szerepeltek. Bár a Fulda és a Falken éppen a magyar teleken leggyakrabban előforduló nedves (de hideg) útfelületen gyengélkedett.

A kínai hármas a lista alján végzett, gyakorlatilag nem felelnek meg az európai elvárásoknak. Nedves úton mind a hárman megbuktak, de igazából száraz úton sem remekeltek.

A nagyobb méretben a Continental most már lassan kiöregedő TS850 mintája nyerte a tesztet: kiegyenlítetten jól teljesített minden szempont alapján, és azzal került az élre, hogy a többieknél kevésbé kopik. Érdekes, hogy a kisebb méretben ugyanez a minta kevésbé szerepelt tökéletesen – nagyon nem mindegy, hogy 4 centi mintafelületet hogyan tölt ki a gyártó. A Contik ellen azt a szubjektív ellenérvet lehet felhozni, hogy a többi gumihoz képest sérülékenyebbek. Érdemes megtapogatni a TS850 oldalfalát: mintha impregnált papír lenne, simán a tenyerünkbe tudjuk gyúrni.

A Yokohama V905 az idei év meglepetés-gumija: a szárazon igen jól szereplő, amúgy kiegyensúlyozott tulajdonságokat felmutató gumi a prémiumok alá árazva érdekes alternatíva. Kérdés, a magyarországi importőr hogyan birkózik meg a megnövekvő kereslettel, hiszen a tavaly még inkább közepesen szereplő minta iránt jelentősen nőhet az érdeklődés. A Yoko importőre egy viszonylag kisebb cég, kérdés, mennyi abroncsot raktároztak be előre, illetve tudják-e utánrendelésekkel követni a tesztet követő tudatos vásárlókat.

A magyar utakon beválhat a Brigi tavalyi mintája, az LM001: egyedül jégen teljesített gyengén, de Magyarországon éppen ez az a műsorszám, ami kevésbé lényeges a mindennapi használatban.

Meglepő a Misi tavalyi mintájának, az Alpin ötödik generációjának a gyengébb szereplése. Igazából nem rosszak az eredményei, a száraz fékezés nem ment egyedül, ez pedig akár a tesztkörülményekkel is magyarázható, mindenesetre az összesítésben a mezőny második felében látni a Michelin nevet mindig elég meglepő. Ez némi kételyt ébreszt a Cross Climate téli tulajdonságai iránt is. Mindenesetre nem lennénk meglepve, ha az A5-öt gyorsan leváltaná az A6: annak idején az A2 gyengébb teszteredményei után is rekord gyorsan jött a váltás.

Aki évről évre követi a teszteredményeket, annak az is feltűnhet, hogy a Firestone Winterhawk 3 és a Semperit Speed-Grip 2 tavaly (hasonló méretben) lényegesen jobban szerepeltek. Érdemes megnézni mondjuk a Semperit tavalyi és idei részletes tesztlapját. Mintha nem is ugyanaz a gumi lenne. A különbségek ráadásul elég durvák, nem ritka a 10 osztályzatnyi különbség. Ezt okozhatja a gumik eltérő mérete (a 195/6515 és a 205/55R16 között nem valószínű), az eltérő sebességindex (ez sem valószínű – erről hamarosan önálló bejegyzést írok), a gyártási szórás, vagy a teszt eltérő körülményei (hőmérséklet, útfelület, tesztautó, pilóták személye), illetve ezek összessége.

Végezetül, amit már leírtunk: az ADAC-teszt érdekes és hasznos böngésznivaló, de éppen a fent kiemelt tökéletlenségei miatt nem érdemes fetisizálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://abroncs.blog.hu/api/trackback/id/tr447816024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragan Rafajlovic 2015.09.28. 18:17:02

Hat a HANKOOK-ot sajnalom hogy kimaradt en egyre jobban szeretem a markat az asszonyera uj teli Hankook szettet vettem az en automra is nyari Hankook szettet vettem tavaly.

Ha nem lennenek jok meg a teli Misi gumik biztos hogy Hankook-ot vennek az automra.

Meg vagyok vele elegedve es nagyon szeretem ,meg igy is hozzajarulok egy kicsit a magyar gazdasaghoz.
Egyre jobb a Hankook.

Dragan Rafajlovic 2015.09.28. 18:32:08

Hankook Ventus S1 Evo 2 K117 225/50/17 van az automon nagyon meg vagyok vele elegedve elotte Misi fanatikus vagyok ,de ra jottem hogy felesleges tobb penzt adni erte azert mert Miclelin-nek hivjak.
Van a Michelin-en kivul is nagyon jo gumik.

Kivancsi lennek az uj Hankook mintakra ,hogy teljesitettek volna a teszten.

Dragan Rafajlovic 2015.09.28. 19:08:09

Hankook Ventus S1 Evo 2 K120 225/50/17

Van az auton most neztem mas a mintazat K120 nem K117.